Londonban, Berlinben és Isztambulban is palesztinok és palesztinszimpatizánsok vonultak ki az utcákra, és ünnepelték a Hamász terrorszervezet által indított háborút.
Egy kambodzsai diák és egy thai állampolgár halt meg Izraelben a Hamász fegyveresei által elkövetett erőszakos támadások során – közölték kormányaik vasárnap.
Az al-Arabiya tudósítója szerint újra rakétákat indítottak a Gázai övezetből izraeli városok felé. Eközben az izraeli védelmi erők is folytatják légitámadásaikat Hamász célpontok ellen.
Rakéták tömegét lőtték Izrael déli és középső részére a Gázai övezetből szombat reggel, fegyveres terroristák tucatjai hatoltak be izraeli településekre. A harcok nap közben sem csitultak, a sebesültek és a halálos áldozatok száma folyamatosan emelkedik. A Hamász legkülönbözőbb vezetői egymás után üzenik, hogy ez csak a harcok kezdete. Közben a nemzetközi porondon is reagálnak a különböző hatalmak, Joe Biden a támogatás minden eszközét ajánlotta fel Izraelnek. A földi és légi támadás után kialakult krízishelyzet legfontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be a nap folyamán.
A Hamász háborút indított Izrael ellen, tömegével lövik a rakétákat az országra, megtámadták a határmenti településeket, és rengeteg ember meghalt, akiknek a többsége civil - foglalta össze az ATV-nek nyilatkozva a szombati eseményeket Jakov Hadas-Handelsman, Izrael állam budapesti nagykövete.
Mahmúd Abbász palesztin elnök azt mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszternek, hogy a palesztinokkal szembeni "igazságtalanság" robbanásba viszi az Izraellel folytatott konfliktust - írja a Reuters hírügynökség. Közben pedig Irán is megszólalt a szombati események ügyében.
Ami szombaton történt Izraelben, arra eddig korábban még soha sem volt példa - jelentette ki a Reuters hírügynökség szerint este Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke a Hamász reggel indított rakétatámadása és szárazföldi akciói kapcsán.
A Wizz Air felfüggesztette járatait Budapest, illetve Debrecen és Tel-Aviv között a szombati izraeli légitámadások miatt, egyeztetve a helyi és nemzetközi hatóságokkal. Ezt maga a légitársaság közölte az MTI-vel.
Joe Biden amerikai elnök szombaton kijelentette, hogy az Egyesült Államok kész "a támogatás minden megfelelő eszközét" felajánlani Izraelnek a Hamász palesztin iszlamista csoport támadása után, és figyelmeztette "minden más, Izraellel szemben ellenséges felet", hogy ne akarjon haszont húzni a mostani helyzetből.
Több mint 1100-an sérültek meg Izraelben a palesztinok rakétatámadásai nyomán - számolt be a Reuters hírügynökség az izraeli egészségügyi minisztérium tájékoztatása alapján.
Iszmail Haníje, a Hamász palesztin iszlamista csoport vezetője szombaton figyelmeztetést intézett az arab nemzetekhez, kijelentve, hogy Izrael a közelmúltbeli diplomáciai előrelépések ellenére sem tud nekik védelmet nyújtani.
Legkevesebb 198 embert megöltek, 1610 másikat pedig megsebesítettek a Gázai övezetre mért izraeli légi csapások - közölte a palesztin terület egészségügy-minisztériuma szombaton.
Folyamatosak az egyeztetések és a kapcsolattartás minden magyar állampolgár biztonsága érdekében, a legfrissebb információk alapján jelenleg tizenegy magyar állampolgár tartózkodik a Gázai övezetben, többségében kiskorú gyermekek - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
A brazil külügyminisztérium közölte, hogy rendkívüli ülésre hívja össze az ENSZ Biztonsági Tanácsát az Izrael elleni támadást követően. A Biztonsági Tanács vasárnap ülésezik.
Elhúzódó harcokra készül a Hamász a mai támadás után, a csoport egyik magasrangú vezetője szerint a frontok ki fognak bővülni, és már minden forgatókönyv lehetséges - beleértve egy szárazföldi inváziót Izrael részéről.
A palesztin-izraeli konfliktus rég követelt egyszerre annyi izraeli áldozatot, mint a Hamász szombat reggeli támadása. Mutatjuk, hogy jutottak idáig az egymással évtizedek óta harcban álló felek.